Személyügyi ügyintéző, Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő - Személyügyi képzések

Hírlevél

Március 11-ig beiratkozóknak a tandíjból 2000 Ft kedvezményt adunk.

Csatlakozási lehetőség 2010. februárban indított képzéseinkhez!

Személyügy
2010. februári képzési kínálatunk

Személyügyi képzések

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő (180 óra)

Személyügyi képzés – A legfontosabb tényező

Hiába a gyönyörű új irodaház, a legkorszerűbb gépekkel felszerelt műhely és a nagyívű elképzelések, ha a vállalat, vállalkozás sikeréhez szükség legfontosabb tényező hibádzik: az ember. Önmagában kevés, ha megvan a szükséges létszám, és még az sem feltétlenül elég, ha a személyzet szakmai színvonala megüti a kívánatos mértéket.

A sikerhez szükség van egy intelligens koncepcióra, és az azt következetesen végigvivő munkatársakra. Még a nagyobb multinacionális cégeknél a betölthető státuszok számát központilag határozzák, kisebb vállalatoknál ez a feladat is a személyügyi osztályra hárul. Az osztályon dolgozó munkatársaknak nemcsak alapos szakmai tudással kell rendelkezniük, hanem talán mindenki másnál jobban tisztában kell lenniük a vállalat működésével, küldetésével. A személyügyi menedzsernek, a személyügyi ügyintézőnek és személyügyi gazdálkodó-fejlesztőnek olyan politikát kell megvalósítani, hogy az maradéktalanul illeszkedjen a cég menedzsmentje, tulajdonosai által meghatározott célokhoz.

A személyügyi osztálynak e célokat le kell fordítaniuk, világosan érthetővé kell tenniük a vállalat dolgozói számára. Nem könnyű feladat ez, puszta utasításokkal, körlevelekkel lehetetlen tartós eredményt elérni.

A személyügyi ügyintéző és személyügyi gazdálkodó-fejlesztő nem tekinthet egységes tömbként a dolgozói állományra, hiszen az önálló egyéniségekből áll. Mindenkinek vannak erősségei és fejlesztendő gyengébb pontjai, amelyeket gondosan fel kell mérni annak érdekében, hogy az adott dolgozó a számára legmegfelelőbb pozícióba kerüljön.

Személyügyi ügyintéző

A személyügyi – vagy más néven humánpolitikai – osztály nélkülözhetetlen tagja a személyügyi ügyintéző. Elsődleges feladata a pontos nyilvántartás vezetése, statisztikák készítése, de ez távolról sem jelenti azt, hogy munkája egyhangú, rutinszerű aktakezelés lenne.

A személyügyi ügyintéző munkaköre rendkívül sokrétű. Először is el kell látnia a munkaerő mozgásával, a be- és kiléptetéssel kapcsolatos teendőket. Ez feltételezi, hogy a személyügyi ügyintéző nem jön zavarba, ha lényegre törően meg kell fogalmaznia egy álláshirdetést. A beérkező jelentkezések előzetes szűrését a személyügyi ügyintéző végzi el, majd pedig neki kell megszerveznie az állásinterjút.

A személyügyi ügyintéző munkájának java csak ezután jön: a felvételt nyert pályázó első útja a vállalatnál hozzá vezet. Formailag és tartalmilag kifogástalan munkaszerződést kell írnia az új munkatárs számára, akit minden szükséges, a munkakörével, jogaival és kötelességeivel kapcsolatos tudnivalóval is el kell látnia. Mindezt pedig rendkívül humánusan kell tennie, hiszen az újonnan belépett dolgozó integrációja a vállalat szervezetébe tulajdonképpen nála kezdődik. A humánumra, empátiára akkor is nagy szükség van, ha a személyügyi ügyintézőnek történetesen a létszámleépítések teendőit kell levezényelnie.

A hétköznapi működés során előadódó feladatok ugyan nem ennyire drámaiak, mégis nagy odafigyelést igényelnek. Ilyen például a szabadságolási ütemterv elkészítése, amelynek kialakításánál nagyon sok tényezőt kell mérlegelni a feszültségek elkerülése érdekében. A személyügyi ügyintézőnek mindenképpen bírnia kell a dolgozók bizalmát, hiszen óhatatlanul tudomására jutnak személyes jellegű, kényes problémák.

A személyügyi ügyintéző munkájának nívóján, személyiségén tehát sok múlik, ami nagy felelősséget jelent. A magas szakmai színvonalon, beleérzéssel végzett munkáért cserébe a vállalat vezetőitől megbecsülést, dolgozóitól pedig tiszteletet és szeretetet kap.

Személyügyi gazdálkodó-fejlesztő

A folyamatos gazdasági és társadalmi mozgások nagy rugalmasságot követelnek meg a vállalatok humánpolitikai osztályaitól. A személyügyi gazdálkodó-fejlesztőnek ezért tájékozottnak kell lennie az aktuális trendek tekintetében, és azokat figyelembe kell vennie a vállalat humánstratégiájának kialakításában.

A személyügyi gazdálkodó-fejlesztőnek részt kell vennie a vállalat szervezetfejlesztési terveinek kidolgozásában, ezért képesnek kell lennie az előzetes elemzések elvégzésére.

A szervezetfejlesztésnek csak egyik eleme a szükséges létszám minőségi és mennyiségi meghatározása. Biztosítani kell azt is, hogy a vállalatnál folyó munka a lehető leghatékonyabb legyen.

Hosszú távon jó munkát csak megfelelően motivált dolgozóktól lehet elvárni. A személyügyi gazdálkodó-fejlesztőnek ezért meg kell találnia a személyre szabott ösztönzési módszereket, legyenek azok anyagi természetű juttatások, illetve szakmai továbbképzési és egyéb tanulási lehetőségek.

Mivel a személyügyi gazdálkodó-fejlesztő munkájának középpontjában az emberi tényező áll, kiváló elemző-, empátiás, kommunikációs és szervező készséggel kell rendelkeznie.

Ha tehát szeretne a számok mögé nézni, és szívesen megismerkedne a gazdasági élet meghatározó jelentőségű, izgalmas emberi vetületével, a Pallas 70 Oktatási és Vizsgaközpont államilag elismert, magas színvonalú képzésein elsajátíthatja a szükséges ismereteket.