Levonjuk, vagy elvonják? Az adólevonási jog kérdései az Áfa-törvényben (1. rész)

BÁZIS: MIT MONDANAK A JOGSZABÁLYOK ÉS IRÁNYMUTATÁSOK?

Az adóhatóság az esetek többségében azzal „torpedózza meg” a vizsgált vállalkozás adólevonási jogát, hogy az azt megalapozó ügyletek egyikét-másikát a valóságban meg nem történtnek – azaz fiktívnek – minősíti, és így a kapcsolódó számlát sem fogadja el hiteles dokumentumként.

A pórul járt vállalkozókban joggal merül fel a kérdés, mi alapján teszi ezt az adóhatóság, vajon az íróasztaluk mögül, a számlát nézegetve, miként dönthetik el az ellenőrök, hogy - mondjuk – a Csodakuckó Építőipari Kft az Álomkégli Rt alvállalkozójaként kevert-e betont 2013. szeptember 5-én vagy sem. (Főként, ha a felépült lakásokba azóta már be is költöztek boldog tulajdonosaik…)

Az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata, határozatai szerint az adólevonási jogot csak az alakilag és tartalmilag hiteles számla alapozhatja meg. És ebben kétségkívül igazuk van, hiszen az Áfa-törvény 127.§-a az adólevonási jog gyakorlása tárgyi feltételeként írja elő az adóalany nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számlát. (Egyes esetekben a számlán kívül más dokumentum is betöltheti e szerepet – mondjuk a harmadik államból beszerzett termékek esetében a vámhatóság határozata a kivetett adóról-, de e keretek közt csak a fő szabályt vizsgáljuk.)

Ha tovább kutakodunk az adótörvényben, akkor rábukkanunk az „eredet hitelessége” fogalmához, amely az Áfa-törvény szerint azt jelenti, hogy „a terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó vagy a számla kibocsátó azonosságának biztosítása” (259.§. 6/A. pont).

Ezzel összefüggő elvárásokat azonban nem az Áfa-törvénynek az adólevonási jog tárgyi feltételét meghatározó szakasza fogalmaz meg, hanem 168/A.§-a. Ez a számla tartalmi ellenőrzésének kötelezettségét írja elő, ideértve azt is, hogy az adott bizonylat eredetének hitelességét is vizsgálnia kell a számla befogadójának. Magyarul: ellenőriznie kell a vevőnek, megrendelőnek, hogy a számlát az állította-e ki – annak megbízásából bocsátották-e ki-, aki/amely részére az értékesítést, szolgáltatást teljesítette, illetve létező adóalany-e vagy sem.

Mint látható tehát, az adólevonási joggal kapcsolatban nem fejezhetjük be a törvény olvasását a 127.§-ánál. (Azt, hogy az adó csak akkor és abban az arányban vonható le, ahogyan adóköteles tevékenységhez kapcsolódik, illetve a  törvény nevesít egyes termékeket, szolgáltatásokat, amelyek adója akkor sem vonható le, ha az teljes egészében adóköteles tevékenységet szolgál, olyan, minden vállalkozó által ismert kiindulópontként kezelem, amely itt nem szorul magyarázatra.)

Az Áfa-törvény a számla elvárt adattartalmát – azaz a bizonylat formai követelményeit – is előírja, de nem ad – a fenti, és valljuk be igencsak vérszegény definíción túl - támpontokat a tartalmi hitelesség kérdésében.

Attól, hogy a számlát létező adóalany bocsátotta ki, még megkérdőjelezhető az ügylet tényleges megtörténte – és az adóhatóság gyakorta meg is teszi ezt. Igaz, a 2006/112 európai uniós irányelv rögzít konkrét, a számlák tartalmára vonatkozó szabályokat, de 178. cikke emellett azt mondja, hogy adólevonáshoz az egyes tagállamok által előírt alaki követelményeknek kell megfelelni.

A helyzet itt már kezd kicsit a saját tükörképére morgó kutyus esetére hajazni, mert visszajutottunk az Áfa-tv. 169.§-hoz, azaz az adótörvény számlákat érintő, formai elvárásaihoz. Jelenleg az Áfa-törvény a „tartalmi hitelesség” definíciójával adósunk marad. Persze a magyar nyelv általános szabályaiból kiindulva képesek vagyunk magunk is megfogalmazni, miről lehet szó e tárgyban, de – bármilyen furcsán is hangzik ez sokak számára- konkrét törvényi szakaszok hiányában könnyen értelmezési vitába keveredhetünk az adóhatósággal. 

 

MI LEHET A NAV TARSOLYÁBAN?

Több mint tíz évvel ezelőtt a szaktárca – akkor még Pénzügyminisztérium – kiadott egy irányelvet, amely pontosan meghatározza, mely esetekben minősül a számla, illetve a gazdasági esemény fiktívnek, és mikor járnak el az elvárt, kellő körültekintéssel a számlát befogadó adózók. Ez a 7003/2002. (Pk.21.) PM Irányelv. Van azonban ezzel az iránymutatással egy icipici probléma!

Jelesül az, hogy „kigyomlálta” egy másik joganyag, amely ráadásul törvény, azaz a jogi hierarchiában magasan felette áll holmi irányelveknek. Ez a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, amely a jog háza táján kívánt rendet tenni azzal, hogy összehangolja a hatályos jogszabályokat és a „feleslegeseket” kivonja a forgalomból, pontosabban a hatályból. E törvény 47.§-a alapján – ami így szól: „A jogi iránymutatások hatályukat vesztik, illetve visszavontnak minősülnek.”- a fenti „kisokos” is hatályát vesztette (elvileg), különösen, hogy még a „régi” Áfa-törvény paragrafusaira hivatkozik. Egy ideig az NGM maga is így értelmezte a dolgot.

Most azonban már amellett kardoskodik, hogy továbbra is érvényesek azok a korábbi iránymutatások, adóhatósági tájékoztatók, amelyek az új Áfa-törvény 2008. január 1-jei hatályba lépése előtt hatályos jogszabályi rendelkezések alkalmazását segítették, de tartalmuk az új szabályokra is alkalmazható. Ez egyben azt is jelenti, hogy a számla továbbra is csak akkor tekinthető fiktívnek, ha az adóhatóság az összes releváns körülményt figyelembe vételével jutott erre a megállapításra.

Bár az Európai Bíróság több magyar vonatkozású ügyben hozott ítélete szerint is – mint például a Dávid-ügy (C-142/11) – leszögezte: az adóhatóság akkor tagadhatja meg az áfa levonását, ha egyértelműen bizonyítja, hogy a vevő részt vett az adócsalásban, az adóhatóság továbbra is sajátosan értelmezi a fiktív számla fogalmát (is).

Igazából nem is lehet általános jelleggel megfogalmazni, mely esetben számít egyértelműen bizonyítottnak, hogy fiktív a számla, és az adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az eladó, illetve a szolgáltató, vagy az értékesítési láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

 

FIKTÍV VAGY SEM

Az biztos, hogy a számlát fiktívnek fogja minősíteni az adóhatóság:

• A tevékenysége alapján vállalkozói engedély kiváltására kötelezett természetes személy által kibocsátott számlát, ha tevékenységét vállalkozói engedély nélkül végzi és a számlán valótlan, az adóhatóság által ténylegesen nem kiadott adószámot tüntetett fel.
• A tevékenysége alapján vállalkozói engedély kiváltására kötelezett természetes személy által kibocsátott számlát, ha tevékenységét vállalkozói engedély nélkül végzi és a számlán más részére kiadott adószámot tüntetett fel.
• A tevékenysége alapján vállalkozói engedély kiváltására kötelezett természetes személy által kibocsátott számlát, ha az érintett rendelkezett ugyan vállalkozói engedéllyel, de azt megelőzőleg megszüntette tevékenységét, és a számlán érvénytelenné vált vállalkozói engedélyét és adószámát tüntette fel azonosító adataként.

Fontos, hogy fiktív számlára abban az esetben sem lehet adólevonási jogot alapozni, ha ténylegesen megvalósult a leszámlázott gazdasági esemény.

Az Art. 54. § (1) bekezdés d) pontja alapján lehetősége van arra a vállalkozásoknak arra, hogy az üzleti partner bizonyos adataira vonatkozóan információt kérjenek az adóhatóságtól, a fiktív számlák befogadásának elkerülése érdekében.

Az adóhatóság írásos megkeresésre köteles kiadni az üzleti partner alábbi adatait:

• természetes személy esetében név, 
• társaság, más gazdálkodó szervezet esetében az elnevezés,
• székhely, telephely, adószám.

Az adóhatóság az említett adatokon kívül más információkat nem adhat ki, mivel azok már adótitokként minősülnek, és így közlésüket nem engedi meg az Art..

Természetesen az adóhatóság a felsorolt adatokat kizárólag akkor adhatja ki, ha az adatkérés célja az adókötelezettség jogszerű teljesítése – ideértendő az áfa-levonási jog jogszerű teljesítése is-, ezért az adóhatóság csak „célhoz kötötten” adhatja ki ezeket az információkat.

Gyanakodjunk és ne kössünk üzletet akkor, ha potenciális üzletfelünknél az alábbi fiktív számla-tüneteket tapasztaljuk:

• az eladásra kínált termék vagy szolgáltatás ára lényegesen elmarad a szokásos piaci ártól,
• a számlakibocsátó nevében fellépő személy nem hajlandó képviseleti jogosultságát igazolni,
• a számlakibocsátó a cégbíróságon nyilvántartott székhelyén, telephelyén nem található,
• a számlakibocsátó a cégbíróságon nyilvántartott székhelyén, telephelyén ugyan megtalálható, de ott nyoma sincs annak, hogy tényleges gazdasági tevékenységet folytatnának,
• természetes személy vállalkozói igazolvánnyal, engedéllyel nem tudja/nem hajlandó igazolni, hogy egyéni vállalkozó
• a számlakibocsátó olyan szolgáltatás nyújtását vállalja, amelynek teljesítése gazdasági erőforrásait – létszám, eszközök - jelentősen meghaladja, és alvállalkozó bevonásához nem kéri a megbízó hozzájárulását.

Az adóhatóság ellenőrzése során - többek között - az alábbi körülmények vizsgálatával igyekszik kiszűrni a fiktív ügyleteket és azok számláit:

• a számlában feltüntetett gazdasági esemény a valóságban is megtörtént-e,
• a számlában feltüntetett gazdasági esemény esetleges fizikai megvalósulása megállapítható-e (pl. egy frissen felépített üzemcsarnok látványos bizonyíték erre),
• a számlázott gazdasági esemény teljesítését milyen dokumentumok támasztják alá,
• a számlázott gazdasági esemény megvalósulását a teljesítésben részt vevő vagy arról információval rendelkező személyek nyilatkozata alátámasztja-e,
• a számlában feltüntetett termék vagy szolgáltatás gazdasági tevékenységhez történt felhasználása, hasznosítása, hasznosulása kimutatható-e,
• a számlázott érték összhangban van-e a kimutatható gazdasági esemény piaci értékével,
• a számlázott termék vagy szolgáltatás összefüggésbe hozható-e a vállalkozás gazdasági tevékenységével.

Cikkem folytatásában az beszéljük meg, hogy milyen óvintézkedéseket tehet egy vállalkozó fiktívszámla-ügyben!