Lehet néhány (száz)ezerrel kevesebb? Adótervezési lehetőségek az iparűzési adóban (3/2. rész)

OSZTOZKODJUNK ÜGYESEN! A HELYI IPARŰZÉSI ADÓ MEGOSZTÁSA: MÓDSZEREK ÉS TÉVHITEK

Ha a cégnek telephelye és székhelye is van, akkor a helyi iparűzési adót meg kell osztani a két település között. A szükséges számításokat körültekintően kell elvégezni, hiszen, ha az érintett települések valamelyike a törvény szerint „őt” jogosan megillető adónál kevesebbet kap – mondjuk azért, mert hibáztunk az adóalap megosztásánál – az adóhiánnyal és következményeivel szembe kell néznie a cégnek. Nem mentség, hogy egy másik önkormányzat viszont megkapta ezt az adóalaprészt és ennek adóját is.

A helyi iparűzési adó megosztására három lehetséges módozat van:

• az eszközarányos megosztás,
• a személyi ráfordítással arányos megosztás,
• a két fenti megoldást ötvöző komplex megosztás.

A vállalkozónak választási lehetősége csak akkor van, ha az előző évi adóalap nem haladta meg a 100 millió forintot (ha meghaladta, akkor a komplex megosztást kell alkalmaznia). Ekkor a jól megválasztott módszer jótékony hatással lehet az adóalapra és így a cég bankszámlájára. Fontos azonban, hogy a helyi iparűzési adó megosztásnál az a módszer nem használható, amellyel a megosztás után valamely településen az adóalap nulla lenne (Htv. melléklet 7. pont).

A hivatkozott 7. pont szerinti szabály sokszor okoz némi félreértést. Nézzünk egy példát arra, ha az egyik településen nincs iparűzési adó!

Vannak olyan települések, ahol az iparűzési adót a helyi önkormányzat nem vezette be. Mi a helyzet akkor, ha egy vállalkozásnak egy ilyen településen van a székhelye, de telephellyel is rendelkezik más – az iparűzési adót bevezető – önkormányzat területén. A Htv. mellékletének fentebb idézett pontját is figyelembe véve, hogyan kell eljárnia az érintett társaságnak az adóalap megosztásakor?

Kérdés:

• Megállapítható-e 0%-kal a helyi iparűzési adó?
• Esetleg esetben az adószázalékkal rendelkező település számára kell megfizetni és bevallani a helyi iparűzési adót? Amennyiben igen, akkor a teljes adóalap után, vagy a megosztás utáni adóalap után?

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 40. §-ának (1) bekezdése az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi mértékének csak a felső határát határozza meg (ez jelenleg 2 százalék). Ebből az következik, hogy az adó mértéke ennél kisebb mértékű (akár nulla százalék) is lehet.

A helyi iparűzési adó alapját a Htv. 39. §-ában előírtak szerint kell meghatározni. E szakasz (2) bekezdése értelmében, ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén vagy külföldön végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell a törvény mellékletében meghatározottak szerint megosztania.

Ez a példaként hozott esetben azt eredményezi, hogy a megosztás alapján a telephely szerint illetékes önkormányzat részére a megosztott, a telephelyre jutó adóalap 2 százalékát, míg a székhely szerint illetékes önkormányzat részére a megosztott, a székhelyre jutó adóalap 0 százalékát kell helyi iparűzési adóként megfizetni.

A Htv. nem tartalmaz olyan rendelkezést – és a törvény melléklete 7. pontjában előírtak (a nulla forint adóalap tilalma) sem ezt jelentik -, hogy az iparűzési adót be nem vezető önkormányzatra eső adóalaprész után is annak a vállalkozás tevékenységében érintett önkormányzatnak járna ilyenkor az adó, amely bevezette az iparűzési adót.

A szóban forgó 7. pont azt mondja ki, hogy az adóalap megosztási módszer nem járhat azzal az eredménnyel, hogy valamely érintett önkormányzatnak nem jut adóalap, és így adó. Azt viszont nem tiltja a Htv. hogy az adott önkormányzat a rá eső adóalapot ne adóztassa.

Nézzük most meg közelebbről a választható adóalap-megosztási módszereket!

AZ ESZKÖZARÁNYOS MEGOSZTÁS:

Tárgyi eszközök azok a saját tulajdonú eszközök, amelyek a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköznek számítanak. Ide kell érteni a bérelt és lízingelt eszközöket is. A helyi iparűzési adó megosztását olyan arányban kell végezni, amilyen arányban ezek az eszközök a székhely és a telephely között valóban megoszlanak. Azaz, az összes eszköz-állományt 100 %-nak tekintjük. Tegyük fel, hogy ennek 30 %-a van a székhelyen és 70 %-a a telephelyen, akkor a helyi adó 30 %-át kell székhelyen fizetni.

Előfordulhat, hogy egy eszköz változó munkahelyen dolgozik, mint történik ez például a kamionok, munkagépek, egyéb járművek, speciális építőipari berendezések, taxik esetében.

Ekkor a helyi iparűzési adó megosztásánál azt a települést kell alapul venni, ahol ezek tényleges működtetésének irányítása (vezénylése) történik, illetőleg, ahol azokat jellemzően tárolják, amikor nem végeznek munkát.

Ezért ha – például - a kamionos cégnek egy adómentes székhelyen van bejelentve a kamionja (forgalmi engedélye ide van kiállítva), de másik településről történik annak vezénylése, vagy másik településen tárolják, amikor nincs fuvarban, akkor nem teheti meg, hogy a helyi iparűzési adómentes székhely miatt ne fizessen adót.

Kérdés, hogy megoldást jelenthet-e e problémára az, ha a fentiek szerinti cég kizárólag székhelyet jelent be a cégbíróságon. Járhat-e ez azzal a következménnyel, hogy a vállalkozás csak a székhelyen fizetheti – vagy éppen nem fizeti – az iparűzési adót, azaz mentesül az adóalap-megosztási kötelezettsége alól?

A Htv. 52. §-ának 31. pontja értelmében telephely az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye - függetlenül a használat jogcímétől - ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat. A helyi iparűzési adókötelezettség szempontjából a telephely léte független attól, hogy azt a cégbíróságon bejelentették-e vagy sem. Az adóalap-megosztást a Htv. szerinti telephelyekre el kell végezni.

Nézzünk néhány – a Kkv. szektorra jellemző – példát!

 

1. A telephely vagy nem telephely kérdéskörébe tartozik annak a társaságnak az esete is, amely különböző településeken ingatlanokat vásárolt azért, hogy azokat bérbe adja.

Kérdés: A bérbeadás céljából vásárolt ingatlanokat be kell-e jelenteniük telephelyként, illetve az iparűzési adó alapját meg kell-e osztaniuk a szóban forgó ingatlanok fekvése szerint illetékes önkormányzatok között? Amennyiben igen, alkalmazható-e a személyi jellegű ráfordítások szerinti megosztás módszere (mondjuk a bérlőkkel foglalkozó ügyintéző munkaideje és bére alapján)?

A Htv. 37. §-ának (1) bekezdése alapján a vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez a székhelye és a telephelyei – jelen esetben a bérbe adott ingatlanok fekvése szerinti - településeken. Ugyanis az adótörvény 52. §-ának 31. pontja értelmében telephely a hasznosított (bérbe vagy lízingbe adott) ingatlan is. Ezért az adókötelezettség keletkezésekor be kell jelenteni az önkormányzati adóhatósághoz ezeket a - helyi iparűzési adó szerinti - telephelyeket.

A vállalkozási szintű adóalap megosztásakor ezeket a településeket is figyelembe kell venni. Ha a vállalkozás árbevételének nagyobb része ebből a bérbeadási tevékenységből származik, akkor célszerű az eszközérték szerinti megosztást alkalmazni (feltéve, ha a társaság adóalapjának nagyságrendje miatt nem köteles a komplex megosztási módszer szerint eljárni).

2. Egy vállalkozás a helyi iparűzési adó alapjának megosztására az eszközérték-arányos módszert alkalmazza. 

Kérdés: A számítás során a Tao-tv. szerinti, vagy a számviteli törvény szerinti értékcsökkenési leírást kell-e számításba venniük?

A Htv. mellékletének 1.2 pontja értelmében - többek között - a társasági adóról és az osztalékadóról szóló, illetőleg az Szja-tv. szerint az adóévben költségként elszámolható értékcsökkenési leírás összege tartozik az ún. eszközértékbe. Ez azt jelenti, hogy az eszközértékbe értendő értékcsökkenési leírásnak két feltételnek kell megfelelnie egyszerre: egyrészt az említett törvények szerint megállapított értéknek, másrészt költségként elszámolhatónak lennie.

A számviteli törvény szerint megállapított, és a társasági adó alapjával szemben figyelembe vehető értékcsökkenési leírás általában eltér egymástól. Ekkor a Htv. szerinti kettős mércének úgy felel meg a cég

• ha a számviteli törvény - számviteli politika - keretében meghatározott értékcsökkenési leírás magasabb, mint a Tao-tv. szerint elszámolható értékcsökkenési leírás, akkor az utóbbi (alacsonyabb) összeg vehető figyelembe az eszközérték számításánál.
• amennyiben az amortizációs politika keretében meghatározott értékcsökkenés összege alacsonyabb, mint a Tao-tv. szerint elszámolható értékcsökkenési leírás, akkor csak ezt az alacsonyabb (számvitelben költségként elszámolt) összeget lehet beszámítani az eszközértékbe.

3. Egy társaság számára 2015. évi helyi iparűzési adóalapjának meghatározásakor az okoz problémát, hogy olyan eszközei is részt vesznek még tevékenységében, amelyeknek 2015. évben már nincs értékcsökkenési leírása, mert (mondjuk a tárgyévet megelőző 5 évben) nullára leírt tárgyi eszközökről van szó, illetve olyan, amelynek beszerzése teljes egészében fejlesztési tartalék felhasználásával történt.

Kérdés: Mit kell tenni ebben az esetben, figyelembe vehetők a már leírt tárgyi eszközök? 

A 2015. évi adóalap-megosztáskor is csak azokat az eszközöket kell figyelembe venniük az eszközérték megállapítása során, amelyek 2015. évben a vállalkozási tevékenységet szolgálták. Mivel ezen eszközök között volt olyan, mely után 2015-ben már nem lehetett elszámolni értékcsökkenési leírást ("nullára leírt eszközök"), a Htv. mellékletében részletezett kisegítő szabályból kell kiindulnia az érintett cégnek.

Eszerint ha az eszközérték az adóévben elszámolt értékcsökkenési leírás alapján nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekintendő eszközértéknek.

Amennyiben a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor beszerzési értéknek a Tao-törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő. Ebbe a szabályozási körbe tartoznak például az ún. "nullára" leírt eszközök, továbbá azok az eszközök, amelyeknek nincs bekerülési értékük, bérleti díjuk vagy lízingdíjuk. Ide tartozik a felhasznált (feloldott) fejlesztési tartalékból beszerzett tárgyi eszköz is, mivel a Tao-törvény 1. számú mellékletének 12. pontja alapján az értékcsökkenési leírást elszámoltnak kell tekinteni a beszerzésekor, létesítésekor feloldott fejlesztési tartaléknak megfelelő összeget (a példaként hozott esetben az érintett eszköz bekerülési értékének egészét).

 

A SZEMÉLYI RÁFORDÍTÁSSAL ARÁNYOS MEGOSZTÁS:

A személyi ráfordítások alapján sem bonyolult a helyi iparűzési adó megosztása. Ha egy vállalkozásnak a székhelyen és más településen levő telephelyén is dolgoznak alkalmazottai, akkor a kifizetett bér arányában kell a helyi iparűzési adót is megosztani a székhely és a telephely között.

Az is lehetséges, hogy a vállalkozás ügyvezetője után az adóévben személyi jellegű ráfordítás nem merül fel – például azért, mert van máshol 36 órát meghaladó munkaviszonya -, akkor ezen vezető után 500 000 forintot kell figyelembe venni személyi jellegű ráfordítás címén.

A változó munkahelyen foglalkoztatott személyek (maradjunk a kamionsofőrök példájánál)  esetében a ráfordítást annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges irányítása (vezénylése) történik. Ez nagyon fontos!

Ugyanis, ha egy adómentes székhellyel rendelkező vállalkozásnak, ha van olyan telephelye, ahonnan a vállalkozás irányítása történik, akkor a helyi iparűzési adó megosztása miatt azon a településen kell az adót fizetni, ahol a tényleges irányítás folyik. Ezzel – a végeredményt tekintve – az adóalap egy részére legalábbis, el is veszítheti a cég a székhelyre egyébként érvényes adómentességet!

Nézzünk e körben is egy, tipikusan kkv-és példát!

 

1. Egy vállalkozás a tényleges tevékenységét a telephelyén végzi, míg székhelyén – ez a cég egyik tulajdonosának lakása - semmilyen tevékenységet nem folytat, itt nincsenek eszközei és alkalmazottai sem.

Kérdés: Meg kell osztani ebben az esetben az adóalapot, és ha igen, milyen módszerrel?

A Htv. 37. §-ának (1) bekezdése értelmében a vállalkozás székhelye szerint illetékes önkormányzat illetékességi területén fennáll az adókötelezettség, az adóalapot meg kell osztani az érintett önkormányzatok között. Ennek megfelelően a vállalkozási szintű adóalap - székhely és telephely szerinti önkormányzatok közötti - megosztása során a székhelyre is jut adóalaprész.

A székhelyhez köthetőek ugyanis a vállalkozás központi ügyvitelével kapcsolatos teendők. Ha a székhelyen nincs tárgyi eszköz, illetve a vállalkozásnak nincs ott foglalkoztatott alkalmazottja, akkor a vállalkozó munkaidejének telephely-székhely közötti megoszlása alapján kell a vállalkozóhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítást, és ennek figyelembevételével az adóalapot megosztani.

Tegyük fel, hogy a példánkban szereplő vállalkozás tulajdonosa és munkaszerződés alapján ügyvezetője, a cég „papírmunkájával” napi egy órát foglalkozik a lakásán, pontosabban a társaság székhelyén. Ez munkaidejének 1/8-ad része, így az utána elszámolt személyi jellegű ráfordítás 1/8 része jut a székhelyre.

Előfordul, hogy az ügyvezető ingyen látja el az ügyvezetői teendőket, csak osztalékra tart igényt, személyi jellegű ráfordítás vele kapcsolatban nem merül fel (például heti 36 órát elérő munkaviszonya van máshol). Ekkor az ügyvezető után – a Htv. már többször hivatkozott melléklete 1.1 pontja szerint - személyi jellegű ráfordítás címén 500 ezer forintot kell figyelembe venni az adóalap megosztásakor.

 

A KOMPLEX MEGOLDÁST KÖTELEZŐ VÁLASZTANI AKKOR, HA A HELYI IPARŰZÉSI ADÓ ALAPJA MEGHALADJA A 100 MILLIÓ FORINTOT

Például egy építőipari tevékenységet folytató vállalkozó – döntésétől függően, az – adóalapját következők szerint is megoszthatja: Az adóalap 50%-át a székhelye és telephelyek szerinti települések között fentebb írtak szerinti megosztási módszer alkalmazásával kell megosztania.

Az adóalap másik 50%-át pedig a telephelyek szerinti települések között, az adott településen végzett építőipari tevékenységből származó, számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele és az adóév utolsó napján fennálló, építőipari tevékenységgel összefüggésben készletre vett befejezetlen termelés, félkésztermék, késztermék értéke együttes összegének, a vállalkozó 37. § (3) bekezdés szerint létrejött telephely szerinti valamennyi településen végzett építőipari tevékenységéből származó összes, számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele és az adóév utolsó napján fennálló, építőipari tevékenységgel összefüggésben készletre vett összes befejezetlen termelés, félkésztermék, késztermék értéke együttes összegében képviselt aránya szerint kell megosztani.