A pénzbeli ellátásokra vonatkozó kormányrendeleti módosítások

Dr. Radics Zsuzsanna

Szerző: Dr. Radics Zsuzsanna

A végzettségem közgazdasági szakokleveles jogász és egészségügyi menedzser. Dolgoztam mind magán-, mind közszférában. CO-NEXUS Gazdálkodási és Pénzügyi Tanácsadó Részvénytársaságnál kezdtem a munkámat, mint jogi előadó. Később a Pénzügyminisztériumban Nonprofit Osztály osztályvezetője voltam, majd a járulék szabályozás területén szakmai tanácsadóként dolgoztam. Rövid ideig voltam a PricewaterhouseCoopers Kft. munkatársa, majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Jogi Főosztályát vezettem. 2011. óta megbízásokban, illetve vállalkozóként dolgozom. 2014. januárjától tanítok a Pallas-ban.

CSECSEMŐGONDOZÁSI DÍJ, GYERMEKGONDOZÁSI DÍJ ÁLLÁSKERESÉSI TÁMOGATÁS VAGY VÁLLALKOZÓI JÁRADÉK ALAPJÁN.

A kormányrendelet eddig is szabályozta azt az esetet, ha a  csecsemőgondozási díj vagy gyermekgondozási díj az  álláskeresési támogatás vagy vállalkozói járadék folyósításának szünetelése alatt, vagy ezen ellátások megszűnését követő 42 napon belül vált esedékessé. Július 22-étől hatályos módosítás ezt a szabályt két ponton is érinti. Az egyik változás, hogy kitér arra az esetre, ha a fenti ellátásokra való jogosultság az  álláskeresési támogatás vagy vállalkozói járadék folyósításának ideje alatt nyílik meg. A másik változás, hogy az ellátásra jogosultságnál nem a szülés időpontját, hanem az ellátásra való jogosultság megnyíltát veszi alapul a szabály. Erre tekintettel a jogszabály a következőt tartalmazza:

 „Ha a  csecsemőgondozási díjra vagy gyermekgondozási díjra való jogosultság az  álláskeresési támogatás vagy vállalkozói járadék folyósításának ideje alatt, a  folyósítás szünetelése alatt, vagy ezek megszűnését követő 42 napon belül nyílik meg, a csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj összegét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapján kell megállapítani, azonban a pénzbeli ellátás naptári napi alapja nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás vagy vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét.” 

12 ÉVESNÉL FIATALABB GYERMEK BETEGSÉGE KAPCSÁN JÁRÓ TÁPPÉNZ

12 évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolására, kórházi tartózkodására tekintettel járó táppénz kapcsán bekerült egy pontosítás a kormányrendeletbe, amely kimondja, hogy a táppénz előzményeként ugyanazon biztosítási jogviszony alapján folyósított táppénzt kell figyelembe venni. Erre tekintettel a jogszabály a következőket tartalmazza:

A tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása, illetve kórházi tartózkodása címén járó táppénz megállapításánál előzményként azt az  időtartamot kell figyelembe venni, amelyre ugyanazon gyermek ápolása, illetve kórházi tartózkodása címén, ugyanazon biztosítási jogviszony alapján, a  gyermek első születésnapjáig a születésének napját, azután pedig a legutóbbi születésnapját követően táppénzt folyósítottak.” 

MÉLTÁNYOSSÁGBÓL JÁRÓ TÁPPÉNZ

A kormányrendelet módosítás kiegészíti azokat az eseteket, amikor méltányosságból táppénz nyújtható. Erre tekintettel 2015. július 22-étől hatályos az a szabály, mely szerint méltányosságból jár a táppénz akkor is, ha a biztosított az ápolási díj mellett végez munkát, és a gyermeke betegségére tekintettel igényel táppénzt

Szintén a méltányossági táppénzre vonatkozik az a szabály, hogy a foglalkoztató akár kifizetőhelyet működtet, akár nem működtet kifizetőhelyet, a méltányossági kérelmet - kérelem benyújtásától számított 5 napon belül - a székhelye szerint illetékes kormányhivatal részére küldi meg. (A korábbi szabály alapján, a kifizetőhelyet működtető foglalkoztató a kérelmet az OEP-hez továbbította.)

TÖBB BIZTOSÍTÁSI JOGVISZONNYAL RENDELKEZŐ BIZTOSÍTOTTRA VONATKOZÓ  MÓDOSÍTÁSOK

Az 1997. évi LXXXIII. törvény alapján, aki egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban kötelezett egészségbiztosítási járulék fizetésére, a táppénz, a baleseti táppénz, a csecsemőgondozási díj iránti kérelmét a törvény 62. §-ában foglaltak szerint, míg a gyermekgondozási díj iránti kérelmét az egészségbiztosítónak kell elbírálnia és folyósítania.

2015. július 22-étől hatályos kormányrendelet módosítás alapján a kifizetőhelyet működtető foglalkoztató a  biztosított kérelméhez a rendelkezésére álló Igazolványt akkor csatolja, ha 

-a biztosított egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszonnyal rendelkezik és 

-a biztosított az e foglalkoztatónál fennálló biztosítási jogviszonyára tekintettel gyermekgondozási díjat igényel.

Ha a  kifizetőhelyet működtető foglalkoztatónál fennállnak a fenti feltételek - azaz a biztosított egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszonnyal rendelkezik és a biztosított e foglalkoztatónál fennálló biztosítási jogviszonyára tekintettel gyermekgondozási díjat igényel -, akkor alkalmazni kell az alábbi szabályt is: 

A foglalkoztató a gyermekgondozási díjra vonatkozó kérelem elbírálásához „Foglalkoztatói igazolás”-t állít ki, és azt a biztosított által benyújtott igazolásokkal együtt - gyermekgondozási díj iránti kérelem esetén az „Igénybejelentés gyermekgondozási díjra” elnevezésű nyomtatvánnyal - öt napon belül a székhelye szerint illetékes kormányhivatalnak megküldi. A foglalkoztató a kérelem, illetve igazolások átvételét, beérkezését, hitelt érdemlő módon köteles igazolni. 

MAGASABB MÉRTÉKŰ ELLÁTÁS FOLYÓSÍTÁSA

Végezetül pedig egy pontosításra hívnám fel a figyelmet.  2015. január 1-jét megelőzően született gyermekekre tekintettel igényelt ellátásnál az a szabály volt hatályban, hogy az ellátás összegét 2013. július 15-e előtt hatályos, valamint 2013. július 14-e után hatályos jogszabályok alapján is meg kell állapítani és a biztosított részére a magasabb összegű ellátást kell folyósítani. A kormányrendelet módosítása alapján 2015. január 1-jét megelőzően született gyermekekre tekintettel igényelt és megállapított terhességi-gyermekágyi segély vagy gyermekgondozási díj esetében az ellátás összegét 2013. július 14-én, valamint az ellátásra való jogosultság kezdő napján hatályos jogszabályok alapján is meg kell állapítani, és a biztosított részére a magasabb összegű ellátást kell folyósítani.